Magyar Egészségügyi Menedzser Klub látogatása Harkányban

Magyar Egészségügyi Menedzser Klub látogatása Harkányban

Nagy örömünkre szolgált, hogy 2020.08.27-30. között tartotta a Magyar Egészségügyi Menedzser Klub soron következő szakmai találkozóját Harkányban, a Harkányi Psoriasis Centrumban, közel 40 fővel.

Az egészségügyimenedzser-képzést 1991-ben kezdték meg. Az Klub megalakításának gondolata a hallgatók köréből indult ki. Az alapító tagság az első két évfolyam hallgatóiból (akik orvosok, közgazdászok, ápolási vezetők voltak főképpen) és az oktatókból toborzódott, a taglétszámuk folyamatosan növekszik.

A négynapos egészségügyi szakmai workshop ideje alatt sor került a Harkányi Termál Rehabilitációs Centrum és a Siklósi Kórház bemutatkozására és szakmai előadások tartására. A szakmai tapasztalatcsere különlegessége, hogy mindkét kórház KFT gazdálkodási formában működik. A résztvevők az ország számos pontjáról érkező egészségügyi intézmények vezető beosztású dolgozói voltak, akik nagy érdeklődéssel fogadták a harkányi elsőbbségi rehabilitációval és a nőgyógyászati, valamint psoriasis kezelési lehetőségekkel kapcsolatos információkat, lehetőséget biztosítva további szakmai együttműködésre.

A program során a klubtagoknak lehetőségük volt a Dél-Baranyai turisztikai desztináció egyéb nevezetességeit is megtekinteni, úgymint a Siklósi várat, Máriagyűdi Bazilika Minort, Villányt és Pécs városának történelmi és kulturális örökségét. A színes programoknak és a szíves vendéglátásnak köszönhetően többen is jelezték, hogy Harkány visszatérő vendégeivé válnak.